Kedves Olvasó, kedves Airsoft kedvelők,

Elsőként is szeretnénk a Bombák földje 6-ról egy kis előzetest közzétenni ígéretünk szerint.

Az első lépés: ezt a filmet meg kell nézni!

Bombák földje 6 előzetes

Következő lépés: megint meg kell nézni a filmet!

Harmadik lépés: még egyszer meg kell nézni a filmet, hogy miért? Mert az a BF6 egyik előzetese, talán ez kicsit enged betekinteni, hogy mi is készül és milyen színvonalon …. de jöjjenek a részletek.

Minden évben megrendezésre kerül a Bombák földje játéksorozat immár, ez a hatodik lesz ebben az évben. Mivel egyre nagyobb és komolyabb szervezésű ezért, szerettük volna kicsit bemutatni, hogy ebben az évben mire is lehet számítani.

Az IBW IBW Sport és Szabadidő Egyesület segítségünkre siette és megválaszolták a kérdéseinket, tájékoztattak miről is beszélünk akkor, amikor a BF6 kerül szóba.

Azonban elsőként szeretném elmondani, hogy aki még ennél is komolyabban szeretne utána nézni a lehetőségeknek, információknak annak felhívom a figyelmét, hogy a facebook oldalon a hivatalos oldalt keress fel. Ez pedig a Bombák Földje – The Original.

BF6 csapatkedvezmény!
BF6 csapatkedvezmény!

Mikor kerül megrendezésre és hol a BF6?

2014.08.21-től 2014.08.24 ig Hatvan-nagygombosban lévő laktanya területén, ami közel 70 hektár.

Mit lehet tudni a Hatvan-nagygombosi pályáról? Hiszen már egy jó ideje nincs használatban a pálya, ezért biztos sokat kell dolgozni ezen a részen is, ez mit jelent a játékosoknak?

A hatvani pályán nagyon rég nem szerveztek már airsoft rendezvényt az év elején sikerült megállapodnia az egyesületnek a tulajdonosokkal a pályahasználatról. Úgyhogy újra elindulhatnak a játék szervezések, ezen a pályán is. Amit tudni kell, hogy 4 épület nagyon csúnyán megrongálódott, így ez a terület egyértelműen kizárásra kerül. Ugyanakkor a többi épület most is áll és bár az enyészet dolgozik rajta rendesen, meg vannak. Ami apró problémát jelent, hogy mostanra ez a területrész az önkormányzat tulajdona lett, így velük is meg kell majd állapodnunk a használatról. Ahol jelenleg munkálatok folynak az a felső erdős rész ahol is elsődlegesen az utakat takarítjuk, illetve búvóhelyeket mini erődöket építünk. Szeretnénk a pályát olyanná alakítani, hogy az csalogató legyen más szervezőknek is, illetve természetesen a játékosok számára tudjon új élményekkel szolgálni.

BF6_elozetes_2_IBW

BF6

Mikor is indult útnak ez a játéksorozat, honnan jött az ötlet?

2011-09-17 volt az első bombák földje Gyálon 77 fővel. A játékötlet alapjául a hasonló című hollywoodi kasszasiker szolgált. Igazából az IBW csapat tagjainak az az igénye hozta létre, hogy hogyan lehetne kicsit más kicsit zúzósabb játékokat szervezni.

Ez most a hatodik alkalom lesz, folytatása lesz az előzőnek? Mármint arra gondolok, hogy a BF5 történt események lesznek-e tovább gondolva, vagy teljesen új történet és cselekmény lesz kidolgozva?

Alapvetően lesz benne egy két hasonlóság, ami a LARP-os elemeket illeti, de a sorozat eddigi minden része egy bizonyos témával foglalkozott az idei a korengál völgyi eseményekre van felépítve. Vagyis megpróbáljuk az ottani viszonyoknak megfelelően kialakítani a játék menetét.

A belépő ára 17.500.- forint, ami négy napra értendő, de ezért mit is kapnak azok, akik részt vesznek a BF6-on?

Nos, sokszor ér minket kritika a belépőket illetően, hogy drága mi kerül ebben ennyibe „arany BB-t adnak” felépült e már a medencés villánk stb stb, de ez persze nem igaz, ha kicsit bekukkantunk a kulisszák mögé azért sok mindenre fény derül. Íme, a lista:

–       mobil WC

–       mobil tusoló

Ezek a játék ideje alatt is ürítve, tisztítva lesznek.

a tusoló vízellátása 1m3-es tartályokból lesz táplálva (aggregátor+mini búvár szivattyú comboval, hogy legyen nyomás is )

–       Katonai sátrak (kb 15 fős barakkoknak megépítve)

–       Tábori ágyak (annak megfelelő mennyiség ahányan jelentkeznek, vagyis mindenkinek 1 db)

–       Az afgán oldalon is sátras elhelyezés tábori ágyakon itt a sátor más egy kicsit afgánosabb

–       8 db 4,7 kW-os áramfejlesztő

BF6_elozetes_7_IBW

BF6 Dresscode

–       egy lajtos kocsinyi víz, ami annyiszor fordul, amennyi vízre szükség van

–       2 db 30 cal.-os

–       1 db 50 cal.-os

–       több mint 50 „botló drótos akna”

–       30 „taposó akna”

–       közel 500 gránát

–       vállról indítható rakéta vetők 2

–       Sorozatvető lövegek 3

–       A LARP hoz szükséges nyomtatványok, feliratok stb

–       10 IED (valószínűleg több lesz mert minden évben nagyon készülnek az afgánok)

–       két korház felszerelve infúziókkal, transzfúziókkal különböző segédeszközökkel

–       az egyik kórházban valós mentős jelenlét is lesz ugyanakkor a játékban is részt vesz a mentősünk

–       hivatásos pirotechnikus fogja az előre telepített hang, fény technikát kezelni.

–       audio eszközök, videó eszközök

–       egy profi filmes stáb akik ugyan úgy részesei lesznek, a játéknak miközben tudósítanak

–       1200 db homokzsák 20 db 1T-as bigbag az amerikai camp megépítéséhez.

–       tábori konyha ahol maguknak főznek a katonák étel alapanyagokkal együtt (bár ezt sokan jelezték, hogy talán jobb lenne, ha ezt az egyénekre bíznánk)

–       2db drón

–       mozijegy a játékon készült film vetítésére

–       és még sok minden más…

Az előző BF5 igen sok jármű volt, itt mire lehet számítani?

A terep viszonyoknak illetve a játék menetnek megfélően itt is lesznek járművek

–       3 db landrover

–       1 db platós teherszállító

–       1 db transit csapatszállító és mentő

de még folyamatban vannak megbeszélések további járművekről

BF6_elozetes_3_IBW

BF6

A kiírásban a LARP részek dominálnak, de mit is takar ez a valóságban?

A játékon megjelenő játékosok, azok, akik a saját általuk kitalált személyeket formálják meg, legyen az afgán vagy amerikai katona,a játékon mindenképpen kontaktba kerülnek egymással ezek az emberek hol harci, hol civil szférában és ennek meg felelően játsszák a szerepüket. Lesznek akik neutrális szerepet játszanak, lesznek szimpatizáns, illetve ellenséges szereplők is, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Amennyiben én ott leszek, vagy bárki aki érdeklődik, akkor mit és hogyan kellene tennem / tennie, hogy az megfelelő legyen?

Ehhez készítettünk egy kis LARP könyvecskét.

Amit mindenki megkap már a belépésnél annak megfelelően melyik oldalra jelentkezett az amerikaiak „szolgálati szabályzat”- ként az afgánok a szent könyvre hajazó kisokosként.

Hol tudok még információhoz jutni, milyen oldalon található meg a kiírás?

További információhoz A fairsoft oldalán lehet jutni, amit mindig, frissítünk is, illetve a nagy közösségi oldalon is időről-időre megjelentetünk kis infó kártyákat a játékról.

Ennek az okáról is beszélhetünk röviden?

Nos, az ok nagyon egyszerű mi nem kaptunk játékszervezői státuszt a zöld oldalon így mindig keressük azokat az alternatívákat ahol a játék kiírásainkat megtehetjük. Ebben az évben a fairsoftra esett a választás, amiről úgy gondoljuk, hogy egy nagyon friss és lendültessen fejlődő honlap ugyanakkor a mai kor elvárásainak is megfelel.

Hova milyen „oldalra” lehet regisztrálni, hol lehet regisztrálni, és ha már regisztráltam mit kell tennem az indulásig?

Mint az előzőekben leírtam a www.fairsoft.org oldalon lehet regisztrálni a Bombák Földje 6 játékra Amerikai Afgán És Civíl oldalak vannak.

BF6_elozetes_1_IBW

BF6 ” az élet”

BF6 “az élet”

Nos, lesz egy a játékot megelőző játékunk, amibe több személyt és helyet is bevontunk egész pontosan arról van szó, hogy a játék már elkezdődik idekint a civil életben is. Az infó kártyákon megfogunk jelentetni különböző koordinátákat, információkat, amiről be lehet azonosítani egy-egy helyet illetve személyt, ahol egy bizonyos kód szó vagy tárgy átadásakor egy speciális kártyát kapnak a játékosok, ami magában a játékban extra előnyhöz fogja juttatni tulajdonosát.. Mivel tudomásom szerint ilyet még senki nem csinált ebben a konstellációban ezért ennek is elég sok buktatója lehet, amit még nem tudunk, de mint sok minden másban úttörők vagyunk, így ezt kipróbáljuk. (az ötlet egyébként Csukás Péter barátomtól származik) Itt a szövegben is elrejtettünk egy információ morzsát, amin el lehet majd indulni, az első olyan helyre, ahol az afgánok tudnak találkozni az egyik játékon is szereplő karakterrel.

Ahogy tudom, lesznek egyedi szabályok is, mint a BB limit és a medikelés is egyedi lesz, miért?

A BB limit magában nem számít annyira egyedinek, hiszen több játékon alkalmazzák itt annyi lesz a különbség, hogy ha valaki a standard felszerelésen kívül szeretne plusz BB-t magával vinni. Akkor a valódi lőszer tömegének megfelelő terhet is magával kell cipelnie, hogy tisztában, legyen azzal, amit egy igazi katona cipel. A medik rendszert a végletekig leegyszerűsítettük a harctéren csak stabilizálni lehet, amivel a raj elkerüli a 10 perces kivérzési időt. Ezen felül riasztania kell a HQ-t hogy küldje a MEDEVAC-ot a többit a kórházban végzik az előre már kijelölt személyek. Ebben a szituációban a rajok eldönthetik, hogy a társukat magukra hagyják és elvégzik a küldetést nélküle vagy biztosítják a területet a MEDEVAC kiérkezéséig. Ami biztos, hogy a sebesült mindenképpen kórházba kerül.

Ezzel el lehet kerülni a hosszú állócsatákat, ahol is unos-untalan meg medikelhetőek a katonák és újra lőhetnek.

Ahogy olvastam az US oldalon azért van kihívás rendesen, HQ őrség, reggeli torna és még sok minden meglepetés, ezek mennyire fontos részei a négynapos rendezvénynek?

Úgy gondolom nagyon is fontos része mivel a játékosok, akik az amerikai oldalra jelentkeznek, erre a pár napra azoknak a bőrébe szeretnének bele bújni, akiknek ez mindennapi rutin. Ezzel is közelíteni próbálunk ennek az élménynek a megéléséhez. Nyilván a szolgálati beosztás nagymértékben befolyásolja a tábori rendet, de amit lehet meg fogunk valósítani ebből. Ezek mellet össze is kovácsolja, a játékosokat mivel együtt teszik, amit tesznek.(engem biztos utálni fognak J )

Van egy Teamspeak fogadó óra is, ez mikor és kinek van megtartva, itt biztos lehet kérdezni, de kitől?

Ez egy skype hoz hasonló ötletes dolog annyi különbséggel, hogy itt akár 200 ember is tud egyszerre beszélgetni, mint egy nagy összejövetelen. A csapatból egyébként mindig ezeken a napokon mindig van valaki fent, aki tud válaszolni a felmerülő kérdésekre a játékkal kapcsolatban.99% én fent vagyok.

BF6_elozetes_6_IBW

BF6 “kesss”

Említettétek, hogy napi háromszori étkezés is benne van az árban, ami nagyon jó, de az étlapról lehet tudni valamit?

Igen természetesen, íme, a menü J:

22AUG

reggeli: hideg étkzés

ebéd: Bab gulyás + kenyér

vacsora: Virsli+mustár kenyér

23AUG

reggeli: hideg étkezés

ebéd: Palóc leves + kenyér

vacsora: hideg étkezés

24AUG

reggeli: Tojás rántotta + kenyér

ebéd: Lebbencs leves

A négy nap alatt lesz valamikor megállás? Lesz szünet vagy „off zone” vagy ez tényleg négy nap a pokolban, kihívásokkal és  élményekkel” teli négy nap lesz megállás nélkül?

Nem tervezünk megállást J lesz „off zone” ahol lehet lazítani persze. Ilyen lesz a teázó is J

Várunk vissza mindenkit, hamarosan egy újabb fontos eseményről számolunk be!