Egy újabb érdekes beszámolót tennék közzé a K.I.A életéből, amit Bálint Attila tollából olvashattok.

Jó szórakozást kívánunk!

 

5 perc a sivatagi küzdelemből…

K.I.A
30 fokos melegben, fenyőtüskében hasalok, és azon gondolkozok „mit csinálok én?” Hátranézek, vajon a többiek is itt vannak mögöttem? SIERRA73, 10 méterrel mögöttem, kicsit ballra tőlem térdelve egy fedezék mögött a ball oldalt pásztázza. Kicsit hátrébb SIERRA21 a hátsó szekciót figyeli. Rendben, ők már elkapták a fonalat! Ösztönszerűen jobbra fordulok. Tudom mi a dolgom! Ők is tudják! Szinte egy egységgé válunk, egységgé, ahol a résztvevők egymás munkáját segítik, és én része vagyok az egységnek!

Térkép

Most már tudom mit csinálok, tudom miért vagyok itt! Részese vagyok valaminek, ami több, ami jobb! Számítok rájuk és érzem azt, hogy ők is számítanak rám. Tudom mit csinálok! És mi ez? Az érzékeim kiélesednek, hirtelen a szemem elkezdi tenni a dolgát és a szél által mozgatott növényzet között természetellenes mozgást keres, a fülem levélcsörgést, léptek zaját kutatja, az orrom fenyőtűk gyantás illatával telítődik. Hagyom, hogy az érzékeim szárnyaljanak és hirtelen az agyamban cikázó gondolatok egyetlen dologra összpontosulnak, arra amit csinálok.

Ez bizony az AIRSOFT!

K.I.ADe mi ez? Hirtelen a fák és bokrok lengedező mozgása között idegen mozdulatokra leszek figyelmes.

Úgy 60 méterre nehezen kivehető alak, annál jobban kivehető mozgása töri meg a széltől hajtott növényzet monoton hajlongását. A fülem száraz ágak ropogásának zajára figyelmeztet. Valaki közeledik! Óvatos, de nem eléggé és nem lát minket! Vajon a többiek látják amit én? Vajon ők is halják az óvatos léptek alatt ropogó száraz ágak zaját? Óvatosan hátranézek, SIERRA73 szinte abban a pillanatban fordul felém. Tekintetünk találkozik, érdekes, pár másodperces szavak nélküli kommunikáció veszi kezdetét, szinte csak helyeslő pislantással közli velem „igen látom!”

Azért SIERRA21-nek, aki jó 15 méterrel mögöttem lapul, mutatom, hogy valaki jön, erre már húzza is össze magát, és kémlel a mutatott irányba. Visszafordulok, látom, hogy még két ember közeledik a sűrű növényzet között. A fülem dobolása jelzi a vérembe keveredő adrenalin jelenlétét, hirtelen jobban látok és hallok! Az agyam elkezd a lehetőségek között válogatni. Mit tegyek? Kivárni!

Jön a válasz énem egy bölcsebb részétől, hiszen még nem vettek minket észre, a növényzet sűrű, a BB megpattanhat, és akkor lőttek a meglepetés erejének… Furcsa érzés az, amikor úgy érzi az ember, hogy közvetlenül rá néznek, de mégsem látják. Terület

De nem élvezhetem sokáig ezt az érzést, mert úgy 40 méteres távolságban a közeledő személy megtorpan, és egyenesen rám néz. Meglátott! Ebben a pillanatban ösztönszerű láncreakció veszi kezdetét. Ujjam az elsütő billentyűre simul, a mozdulat hatására az AR-be épített fet modul elektromos jelet küld a markolat felé, és az addig mozdulatlan dugattyú hirtelen előre-hátramozgásba kezd, rövid sorozattal 3 bb-t indítva útjára. „Megvolt” hallom az elégedetlen felkiáltást. A másik két közeledő ellenfél azonnal visszavonulót fúj, de már későn, hallom amint a hátam mögül ütemes tamtamolással a másik két SIERRA BB esőt zúdít rájuk. Megvagytok!
Mindez 5 perc a sivatagi küzdelemből…

 

Terep 5 perc a kedvenc sportunkból, valahol Bodoglár mellett.

28.-án új pályát avattunk a K.I.A.-val, és számos vendégjátékossal! Új pályát, ahol ideális keverékben van jelen lombhullató és örökzöld növényzet, fák és bokros cserjék, tisztás és 15 méteres dombos részek, új dimenziókat nyitva meg a taktikák tárházának kihasználása előtt!
A pályáért külön köszönet illeti vezetőnket, Csigát! A jó és becsületes játékért mindenkit, aki a hűvösnek egyáltalán nem mondható április végi vasárnapon úgy döntött, velünk hódol kedvenc sportunknak!

Még sok jó játékot kívánok itt mindenkinek!
K.I.A. forever!

SIERRA80 out.

További képek a Facebook oldalunkon.

Írta: Bálint Attila

Szerkesztette: Nujen

Forrás: K.I.A