Kedves Olvasók!

t173A WarHead sorozatról eddig is szuperlatívuszokban írtunk, nyilván nem hagyhattuk ki a 3.1-es eseményt sem, melyet 04.13-án került megrendezésre Tapolcán. Ezúttal több szempontból is különleges volt a játék a számunkra, ugyanis a tapolcai pályán még sosem jártunk, valamint a játékban résztvevő harci járművek sem (sajnos) sztenderd kellékek manapság. Azért is izgatottan vártuk a szombatot, mert új bajtársakkal a csapatban harcoltuk végig a napot és ezúttal videón is rögzítettük élményeinket, de ne szaladjunk ennyire előre.

Szervezés:

A sokadik Warhead után mondhatom, hogy a szokásos magas színvonalat kaptuk, sőt. A játék színvonalát emelte a pirotechnika és hát a nap „sztárjai”, a harci járművek, melyek a játék menetének szerves részei voltak, nem csak díszek. Az elmúlt évek alatt többször vettünk részt olyan játékban, ahol ilyen vagy olyan minőségben, de azért egy T59 vagy egy Ural más, mint egy kisbusz vagy egy Uaz. Külön tetszett, hogy a járművekkel vagy körülöttük történő operáció ki volt dolgozva, megvoltak a pontos játékszabályok, hogy mit szabad és mit nem a tank körül vagy éppen rajta.

Magamat ismerem annyira, hogy az ilyen, „férfias játékok” körül óhatatlanul kijön belőlem a (hülye)gyerek, de Tomekkék világossát tették, hogy egy tank, vagy akár egy Ural teherautó még fegyvertelenül is veszélyes üzem. Több tonna

A nap találós kérdés ez: Mi az? Zöld és nagyon rossz, ha a szemedbe megy? A tank.

t082

Pálya, körülmények:

A tapolcai, egykori harckocsi bázison még sosem jártunk, de a pálya elég változatos és jól játszható. Épületek, erdős valamint bozótos részek is vannak, nekem kicsit a tököli pályát juttatta eszembe. Nekünk jó hosszú utazásba eljutni a helyszínre, viszont rendkívül szép tájakon keresztül vitt utunk, élvezetesebb volt, mint Kunmadarasra autózni.tD80_77

Mi a szokásos Task Force oldalon voltunk, különböző feladatokat végrehajtva (pl. lőszeres láda eljuttatása bajba került csapatainknak) szolgáltuk az oldalt, persze azért jó néhány foglyot is begyűjtöttünk J.

Az időjárás közel tökéletes volt, a napon már azért kicsit túl meleg is, de az enyhe szellő sokat segített.

Játékostársak:

A többi Warhead játékról ismerős csapatokkal találkoztunk, nem mondom, hogy nem láttunk „halhatatlanokat”, de összességében nem volt gond, mindenki jól érezte magát. Folyamatos volt az adok-kapok, ha egy rajt kilőttek, amint lehetett visszaálltak és igyekeztek „rendezni a számlát”. Pörgős játék volt, de nem agyatlan, ezt szeretem a Warheadben.

Csapaton belül is kellemes csalódás volt, hogy az először velünk játszó Göröggel remekül működött az összhang, mintha már 100-szor játszottunk volna együtt. Hiába, nem ma kezdte ő sem és sokat hozzátett a csapat napjához. Egy játék erejéig csatlakozott még hozzánk két ember, nevüket nem írnám, mert nem tudom, hogy hozzájárulnának-e. Mindenesetre meglepett, hogy problémamentesen mozogtunk annak ellenére, hogy a raj felével még sosem harcoltunk együtt. Nujen előtt le a kalappal, hogy így összefogott minket!

tD80_2

Amit tetszett:

– Pálya

– Szervezés

– Járművek

– Időjárás

– Játékostársak hozzáállása

– Hangulat

Ami nem tetszett:

– 5-kor kelés clip_image001

– kicsit megégett az arcom a napon

Ismét szuper napot zártunk. Reggel felkeltünk, álmosan elindultunk, egy jót játszottunk, egész nap a jó levegőn voltunk, együtt volt a csapat, sokat nevettünk, hazafelé élménybeszámoló, egy jó kávé a Balcsi mellett valahol. Ez a érzés marad meg a napról, köszi DEVGRU, köszi Warhead.

Végezetül egy kis összeállítás az élményből:

Írta: TOM

Fotók/video: Lado és Nujen