Kedves Olvasók!

 

Jobb később, mint soha! Eme egyetemes igazságra hivatkozva folytatom a cirka 2 hónapja elkezdett fejtegetésemet az egyenruhákkal kapcsolatban.

Ismétlésképp, az első cikkben beszéltünk arról, hogy milyen funkciói vannak az uniformisnak és mik a leggyakrabban használt terepminták.

Tudni érdemes, hogy azok a különleges alakulatok, melyek nem csupán egyfajta környezetben bevethetők, többféle egyenruhát is alkalmaznak. Nyilvánvaló, hogy egy erdőben jól rejtő ruha nem “működik” sivatagban vagy havas tájakon, hiszen teljesen mások a környezeti színek és kontrasztok.

Nos, Mi szerencsés helyzetben voltunk akkor, mikor felszerelésünk egységesítéséről beszélgettünk. Ugyanis a valóságban, a DEVGRU (ez, akik még nem tudnák: United States Naval Special Warfare Development Group – Egyesült Államok Tengerészeti Különleges Harcászati Csoportjának rövidített neve, az ismertebb Navy Seals korábbi 6-os csoportja) ún. bárhol bevethető egység. Ezért ez adott némi választási lehetőséget a terepminták tekintetében. Legalábbis ezt hittük addig, amíg kicsiny banánköztársaságunkban be nem próbáltunk szerezni jó minőségben a kívánt felszerelést, de erről majd később.

Amikor már körvonalazódni látszott, hogy egy csapatként szeretnénk folytatni airsoft pályafutásunkat, felmerült bennünk a Hölgyek által ismerős érzés:

“NINCS EGY RONGYOM, AMIT FELVEGYEK!” Mosolygó arc

woman-crying-2

Persze azért ennél férfiasabban kezeltük a helyzetet, de az igazat megvallva nem is volt olyan egyszerű a beszerezés, mint hittük.

Számos egyeztetés, utánajárás és álmatlan éjszaka után a terepmintáról (mely talán a legfontosabb paramétere a ruhának) meghoztuk a döntésünket: Multicam.

Mit lehet tudni a Multicam terepmintáról?

Az egész valamikor 2003 környékén kezdődött, amikor az USA tendert írt ki egy újfajta egyenruhára UCP néven(Universal Camouflage Pattern – Univerzális Álcázó Minta), mely a meglévőket (Woodland és 3-színű Desert) kiválthatná. A cél az volt,  hogy minél több helyen lehessen eredményesen használni, természetesen a beszerezés és logisztikai szempont is ez volt. Hosszas tesztelés és fejlesztés után 2004-ben az USA végül a Multicam helyett az ún.  UCP nyert.

414px-Army_Combat_Uniform

Az eredeti nyertes, az UCP minta

Az élet azonban közbeszólt, ugyanis egyre több panasz érkezett a frontokról. Magával a ruhával nem volt gond, de az álcázás hatékonyságával igen.

Ezért 2010-ben újra elővették a témát és a Multicam-et is rendszeresítették. Azóta az USA-t követte Ausztrália, Chile és az Egyesült Királyság is.

A Multicam terepmintát egyébként USA egyik vezető beszállítója, az amerikai Crye Precision LLC. fejlesztette ki. Természetesen liszenc védi az egészet, így csak bizonyos gyártóktól (pl. Propper, Tru-Spec, 5.11 Tactical stb.) lehet eredetiben megvenni ezt a csini árnyalatot.

Miért jó a Multicam?

A Multicam késői, de gyors sikerének titka – azon kívül, hogy a világ vezető hadereje alkalmazza – abban rejlik, hogy több környezetben is egyformán jól rejt.

Döntésünket azzal támasztottuk alá, hogy:

– Autentikus, hiszen ezt (is) használják az USA haderői, így a DEVGRU is

– Többféle terepen is működik, ez nekünk is kapóra jött, hiszen nem minden airsoft pálya egyforma

– Több gyártótól is beszerezhető, viszonylag nagy választék

Az alábbiakban szemléltetem, hogy mit is értünk az alatt, hogy többféle környezetben is működik:

002

Világos réten,

003

Sötétebb erdőben,

005

“Vegyes” környezetben

006

007011

Woodland-del összehasonlítva (a sötétebb a Woodland)

012013

022

Hol vagyok?

023

024

025026

029030

033

034

035

Még az alsó képen sem könnyű megtalálni

036

038

Multicam vs Woodland

040

043

045

Na és itt hol vagyok?

046

Divat is lett a Multicam-ből, még Iphone tokot is kapni ilyen színben

049

Pedig itt van egy ember, segítek: a kép bal oldalán.

057 (1)

Sivatagban

066

Sziklás terepen

067

031910_kornengal053-web

 

multicam 2

Erdőben, nyáron

multicam-vs-woodland

Pedig a Woodland sem rossz…

Nem tudom, hogy az Olvasót sikerült-e meggyőzni, de minket megnyert magának a Multicam. Érdekes, hogy néha nem is ugyanolyannak tűnik a ruha,  még az üzletben is néha barnábban vagy épp zöldebbnek láttuk a háttértől függően.

Azóta játékon is bizonyított a cucc, a következő cikkben a beszerzésről és magáról az uniformis szabásáról, milyenségéről lesz szó.